A digitális mozi, annak ellenére, hogy igazából csak most kezd majd igazán előtérbe kerülni, nem mai találmány. Ahogyan már több éve kialakultnak tekinthető az erre a célra professzionális projektorokat gyártó cégek listája is. A készülékekben azonban (nagyjából) közös az alkalmazott DLP gyártástechnológia, amely működéséből adódóan kiválóan alkalmas a nagy fényerejű alkalmazásokra. A Christie, Barco, NEC, Sony nagy profi gyártók közül csak a Sony nem használ DLP-t, neki megjelent a 4K-s SXRD-s vetítője, amely hasonló elven működik, mint a JVC (szintén LCoS alapú) D-ILA projektorai, amelyek között szintén van mozivetítésre szánt típus (a régebbi LCoS, a 2001-es QX1 kifejezetten ilyen volt).
A DLP mozivetítő gyártók közül a relatíve későn a piacra lépő NEC-nek a 2005-ben megjelent NC2500S típusát kell említenünk, amely a szegmensben elsőként üzemelt a filmes mozivetítőkben is alkalmazott xenon-fényforrásokkal. A díjnyertes készülék sok kényelmi funkciót is kapott az egyszerűbb kezelhetőségért, beépített webszervert a böngészőn keresztüli vezérlésre, valamint eltárolhatók és bármikor újra előhívhatók a lámpa kimeneti beállításai és az objektívpozíciók. A gyártó három fő vetítőtípusa a kategóriában az NC2500S, NC1500C, és az NC800C, különböző nagyságrendű vetítésekre szolgál, rendre a nagy, közepes, és kistermes megoldásokban.
A belga Barco világelsőnek számít a Digital Cinema készülékekben, ha az eladott darabszámot és az elterjedést tekintjük. „D-Cine Premiere” szériájából létezik moziba, és speciálisan utómunkára szánt típus, a DP90P is. Ez utóbbinál a szegmensben szokásos 2000:1-es kontraszt helyett 2500:1 szerepel a leírásban. Ezen felül mindkettőhöz opciós tartozék az 1,25-ös anamorf objektív a 2,35:1-es filmekhez.
A Barco mellett a Christie a másik gyártó, amely megalapozta a DCI-kompatibilis 2K-s vetítéstechnológiát a CP2000-es termékvonalával. Míg a Barco leginkább Európában, addig a Christie Amerikában lett a legelterjedtebb nagyvetítő. Egyik legnépszerűbb modellje a CP2000-es, amely szintén 2000:1-es full on/full off kontraszttal rendelkezik, de érdemes az 500:1-es ANSI értékre is figyelni, ami nagyon jó értéknek számít. Függően attól, hogy hol szeretnénk használni a vetítőt, lehetőség van az állított kivitelű, vagy „osztott”, azaz kisebb házas kiépítésre is, pl. a CP2000-X tipusú Christie-nél egy külön házban lévő ballaszttal biztosíthatjuk más helyszínen is a megfelelő áramellátást a 21000 lumenes készüléknek – ha nem szükséges ekkora fényerő, a 6 kW-os lámpát 2 kW-ig leszabályozva visszavehetjük azt 8000 lumenre.
Christie CP2000, a „digitális mozivetítő”
A Sony is az újabb szereplők között van, SXRD technológiájával indult a vetítők között. A 2007-ben kihozott 300 kg-os, másfél méter magas monstrum, az SRX-220-as egy 4K-s CineAlta szériába tartozó készülék. 18000 lumen fényerőt képes produkálni 4,2 kW-os fényforrásával. A korábban már megjelentetett 4K-s SRX-R110 és SRX-R105-ösben is alkalmazott objektíveket és felbontást használnak itt is, de az SRX-220 egy komplett rendszer, egy LMT-100-as médiablokkal és 127 ezer dollártól induló árral. A médiablokk egy merevlemeztömböt is tartalmazó szerver, amely képes lejátszani a kódolt MJPEG2000-es fájlokat, valamint az alacsony felbontású anyagokat a kellő méretűre skálázni.
A Sony egyik 4K-s vetítője (SRX-R110)
A műsor előkészítése és disztribúciója
A digitális előkészítésre sokféle, és egyre szaporodó profi szoftver és hardveregyüttes létezik (Filmlight, Pandora, Piranha, daVinci stb.), amelyek nemcsak telecine-ről, de egyszerűen digitális bejátszó magnóról is tudnak videót fogadni és feldolgozni. Ha már a feldolgozott kép és a megfelelően kikevert hang egymás mellé kerül, az egész anyagot össze kell rakni egy ún. Digital Cinema Distribution Master (DCDM) formába, amely kompletten tartalmazza a bemutatandó anyagot. Majd a képet és a hangot tömörítik, kódolják és összecsomagolják az ún. Digital Cinema Package-ba (DCP).
A tömörítés esetén a Digital Cinema Initiatives (DCI) komoly megkötéseket alkalmaz: az előre meghatározott MJPEG2000 formátumon túl a tömörítés bit/pixelben megadott értékét is előírja (2K/24 kép/s-nél 4,71; 48 kép/s-nél 2,35; 4K/24 kép/s-nél pedig 1,17), a maximum pedig nem lehet több 250 Mbit/s-nál.
Ezt a DCP-t azután többféle módon is továbbíthatják a mozikban található szerverekre; merevlemezen, LTO (Linear Tape Open) kazettán, DVD-ROM-on vagy műholdon keresztül. A négyzet alapú (10×10 cm-es), kb. 2 cm vastag LTO-nak 2005 óta már létezik 400 GB kapacitású (LTO-3) változata is. A VHS szalaggal megegyező szélességű (azaz fél hüvelykes) 400 GB-os szalag 80 MB/s-es, a 2007-ben bevezetett 800 GB-os (LTO-4) pedig maximum 120 MB/s-es átviteli sebességet tesz lehetővé. A kétféle kazettának különböző az adatsűrűsége, szalagsebessége – és a hossza is. A sugárzás FEC (forward error correction), azaz hozzáadott redundáns adatok segítségével, hibajavítással történik, hibás adatcsomag esetén újra letöltődik az adott adatrész. A sugárzás, illetve a fizikai hordozó helyszínre szállítását követően egy bejátszó szerverre töltik az anyagot, ahonnan aztán maga a vetítés folyik.
Termek és 3D vetítés
A digitális mozi régi indulása ellenére az első, a DCI (Digital Cinema Initiatives) követelményeknek teljesen megfelelő két, összesen 18 teremmel rendelkező, európai multiplex mozit 2007-ben nyitották meg.
A digitális mozi megélénkülésével előtérbe került a 3D-s megjelenítés is. Talán a legkézenfekvőbb (és legolcsóbb) megoldással a Disney jött elő 3D-s filmek készítésére, mikor 1995-ben először, egész egyszerűen újrarendereltette sztereoszkópban a Chicken Little c. komputer-animációs filmjét. Ezt aztán ugyanúgy egy projektoron vetítette, de 3-szoros képfrissítéssel (72 kép/s-mal). Azért kell a nagy sebesség, mert a polarizációt egy, az optika elé helyezett LCD-panel oldja meg (az ún. Real D Cinema technológiában), amely „multiplexelős”, azaz időosztásos rendszerben polarizálja eltérően a két képet. Ha lassabb lenne a képfrissítés, villognának a képek. A vászonra kerülő egymásra vetített 2 képet aztán a polárszűrős szemüveg bontja szét újra.
Itthoni elvetélt kezdeményezés
Magyarországon jelenleg hivatalosan csak egyetlen digitális mozi üzemel, a MOM-Park egyes vetítőtermében. Ez a mozi legnagyobb vetítőterme, mintegy ötszáz férőhellyel és 30 méteres vászonnal. A teremben ugyanazt a hangtechnikát alkalmazzák, mint az analóg vetítésekhez, az erősítők rackbe szerelt sztereó erősítők, szekrénybe rendezve.
A mozi dolgozói szerint a digitális vetítő üzemeltetése – még így, hogy filmről is lehet vetíteni – nem gazdaságos, vagyis a készülékbe gazdasági megfontolásból be sem ruháztak volna, de egy üdítőital konszernnel kötött barternek köszönhetően végülis bekerült a gépházba. 4-5 éve még évi 5-6 filmet is vetítettek rajta, de 2006-ban már egyetlen egyet sem. Az üzemeltetési költségek a gyakorlatilag folytonosan szükséges fejlesztések miatt soha nem térülnének meg – külső partner segítsége nélkül. Ez a külső partner a digitális mozikat működtető országokban a filmforgalmazó, amely a pozitív vetítőkópiák helyett az üzemeltetési költségeket fedezi.
BARCO D-Cine Premiere DP50
A teremben egy régebbi D-Cine Premiere DP50 típusú BARCO moziprojektor szolgáltat képet. A filmvetítőgépekhez hasonlóan állított kivitelű, ami leginkább a hasonló funkcionális tagoltsággal függ össze, azaz itt is lámpaházra és vetítőre különül el a készülék, így a filmesekével megegyező módon és utakon lehet a lámpákat cserélni, javítani, illetve beszerezni. A szélesvásznú vetítésre szolgáló anamorf előtét is rendelkezésre áll, ott jártamkor egy 1,5-ös és egy 1,9-es előtét volt rajta, amelyek egyébként opciósan voltak megvásárolhatóak. A full on/full off kontrasztja ennek még csak 1350:1, de a 2000-nél nagyobb kontraszt egyébként sem jellemző, viszont már ennek is alapszínenkénti 15-bites jelfeldolgozása van, illetve 3 db DMD Dark Metal chipje, egyenként 1280×1024-as felbontású, ami együtt majdnem 4 megapixelt tesz ki (ha pixelshiftben számolunk). Bár nem a legújabb típus, adatait tekintve egyáltalán nem marad el sokkal az újabbaktól.
Itt is működik egy bejátszó szerver, egy 2600-as Dell PowerEdge, de van egy szalagos alternatíva is a bejátszásra, mégpedig épp az LTO egyik, Sony által gyártott és fejlesztett konkurensének, az AIT-2-nek (Advanced Intelligent Tape 2) a magnója. Az AIT kazetták a Video8-hoz hasonló méretűek, és maximum 6, illetve 12 MB/s-es jelátvitelre képesek 36, 50, illetve 80 GB-os kivitelben.
Bár a berendezések a digitális vetítések elmaradása miatt némileg elhanyagoltak, még mindig készek lennének fogadni a mozifilmeket, ha ennek érdekében történne valami forgalmazói lépés is. A mozi alkalmazottai szerint ugyanis ez jóval költségesebben üzemeltethető, és nagyobb odafigyelést igénylő berendezés, mint a filmes vetítőgépek, a rendszer, bonyolultsága miatt sebezhetőbb is a robusztus filmes gépeknél. Vetítés közbeni leállás, lefagyás is sajnos gyakran előfordult, amit kellő gyártói és/vagy forgalmazói terméktámogatás hiányában nem tudtak szakszerűen és tartósan megoldani. Ennek ellenére az a kisszámú vetítés osztatlan sikert aratott a moziban, és a (leginkább vetített) Disney-rajzfilmek digitális kópiái addig nem látott tisztaságban jelentek meg a filmes kópiákhoz képest. A nehézségek ellenére azonban úgy tűnik lehetne a DC-ből is profitálni abban az esetben, ha sokkal több teremben működhetne pl. az azonos film egyidejű vetítése, mivel a forgalmazók épp ebben az esetben spórolhatnának jelentős összegeket a vetítőkópiákon.
Líbel Róbert
