Sony VPL-HW30
2012. július
A Sony aktuális belépő SXRD házimozi projektora, a HW30 már tavaly év végén elérhető volt, de sajnos hazánkba kicsit késve érkezett meg. Ennek ellenére semmiképpen nem akartam kihagyni a tesztek közül ezt a modellt, mert az elődje egész jól sikerült, és kíváncsi voltam, vajon képes volt-e a Sony a belépő SXRD modell teljesítményét tovább javítani.
A tesztben alkalmazott kalibrálási eljárásról bővebben: Projektorok kalibrálása házimozihoz - alapszinten
A teszben alkalmazott fényerő- és kontrasztmérésekről bővebben: Kontraszt- és fényerőmérés tesztjeinkben
Tulajdonságok, külső
A készülék a három korábbi előd, a HW10/15/20 házát örökölte. Ennek következtében sok újdonságot a külsőről nem lehet elmondani. Továbbra is egy jó kiállású, robusztus készülék a HW30, amelyet a korábbival megegyező optikai rendszerrel szereltek fel. A legfontosabb kiemelendő tulajdonságok: magas on/off kontraszt, nagy zoomtartomány és 2 irányú optikai képeltolás (lens shift), fejlett videofeldolgozás, 3D megjelenítés, halk hűtés.
A projektor 890.000 forintos ára valamivel magasabb lett, mint a HW20 befejező ára volt, a középkategória slágervételeinek magasságára lett belőve. Ezen az áron (plusz-mínusz 100.000 forint) a JVC, a Panasonic, és az Epson legjobb ár/teljesítményű középkategóriás modelljeit találjuk. Ennek megfelelően a tesztben ezekhez a képest kell helytállnia a HW30-nak.
Objektív, installálás
A magas zoomtartomány és az objektív-eltolás lehetősége nagy segítség a vetítő elhelyezésekor. A rendelkezésre álló objektív-eltolási tartománnyal hátsó fali elhelyezéskor akár lefelé is vetíthetünk vele, anélkül hogy „fejreállítottuk” volna. Az objektív alaphelyzetétől mindenesetre nem tértem el, és fejjel lefelé lógatva installáltam a helyére. A kép pontos vászonra illesztéséhez használtam csak a lens shift opciót. A beállító gombok egyébként elég finom állítási lehetőséget adnak, könnyen helyére terelhető a kép.
Az objektív eltolásának használható tartománya. Fel-le a kép magasságának 65%-át, jobbra-balra 25%-át tudjuk eltolni. Egyszerre a két tartomány nem tolható ki ennyire, ha mindkét irányban shiftelni akarunk, akkor az ábrán látható tartományon belül tudjuk csak mozgatni a képet. (H a vetített kép szélessége, V a magassága)
A csatlakozóknál történt egy kis változás, az S-video el lett hagyva. Nem hiszem, hogy ez sokakat zavarni fog manapság. Ezen felül megjelent egy hálózati kábel csatlakozó, amely a 3D jeladó kábelének helyét jelenti. Ide maximum 15 méteres CAT5 hálókábelt tudunk csatlakoztatni. Mint kiderült, erre a 15 méterre szükség is lehet, mivel a jeladó vászonról visszaverve nem adott stabil jelet, így a vászonhoz kellett azt rakni, és a nézők felé fordítani.
Az objektív nem sokat változott az elődhöz képest. Rajzolata elfogadható, és a fényszórása sem különösebben problémás. A vetítő ANSI és natív kontrasztja nőtt, de valószínűleg ez inkább az újabb SXRD paneleknek köszönhető. A kép továbbra sem olyan éles és tiszta, mint egy jól sikerült egychipes DLP vetítő képe, de a 1080p felbontás teljesen jól átjön rajta.
Ami kifejezetten zavaró volt, hogy ennél a példánynál a konvergencia a megszokottnál rosszabb volt. Néhány tesztábrán a fehér alapon szürke feliratok körül megjelent egy cián derengés, valamint látható a szokásos vörös/zöld elszíneződés a kontrasztos élek mentén.
Az SXRD panel kitöltési tényezője magas, emiatt a pixelek közötti hézag minimális. Az objektív élessége elfogadható, a konvergencia viszont még finomhangolás után sem az igazi. A világos élek mentén cián és vörös elszíneződések láthatók
A beépített konvergencia-finombeállítással tudtam kicsit javítani a hibán, de igazán nem lehetett tökéletesen beállítani. A kép valamely területe mindenképp rossz maradt. Filmek vetítésekor leginkább a feliratokon, és a kontrasztos éleken látszott csak a hiba. Nem jelentős probléma, és a konvergencia egyébként is egyes példányonként nagyon változó, azaz könnyen lehet, hogy csak kifogtam belőle egy gyengébbet. Kicsit utána olvasva a külföldi szakmai fórumokon, más is panaszkodott, hogy nem a legjobb a konvergencia, de a vásárlók elfogadható mértékűnek találták a hibát. Ezzel úgy-ahogy én is egyetértek. Filmvetítés közben ilyen mértékű konvergenciahiba ritkán fog feltűnni, azonban a feliratozás bekapcsolásával ez a hiba már gyakrabban látható lehet.
Kalibrálás
Az utóbbi években sok Sony projektor járt már nálam, így könnyen kiismertem magam a HW30 gyári üzemmódjain, és a kalibráló rendszerén. A színek beállítására ebben a modellben is nagyon jó eszköztárat ad a Sony. A Real Color Processing rendszerével a megszokottnál nagyobb szabadsággal tudjuk állítani az elsődleges és a másodlagos alapszínek pontosságát.
A pontosabb színvisszaadás eléréséhez lehetőségünk van egyedileg kiválasztott színtartományokat is módosítani
A korábbi Sonys tapasztalatok alapján várható volt, hogy a vetítő gyári üzemmódjai színekben kicsit kiigazításra szorulnak. Ez igaznak bizonyult minden előre definiált képi üzemmódra. A HW20-hoz hasonlóan Cinema módban viszonylag elfogadható a vetítő képe.
A CIE diagramos adatok alapján a színek pontossága relatíve jó. Látható, hogy a 100%, és a köztes szaturációs pontok is kicsit túlszínezettek, de a zöld és a cián értékeket leszámítva alapvetően a helyükön vannak. Az RGB tracking nem a legjobb, hideg a kép felső árnyalati tartománya. A gamma meglehetősen félrement, ezen sokat kell majd állítani
A színbeállításnál széles gamutból normál gamutra egy menüpont átállításával el tudunk jutni, innen már csak a 100%-os pontok finomhangolása a feladat. A CMS rendszerrel nagyon szépen szabványosra kalibrálható a projektor. Annak ellenére is, hogy a CMS-ben a beállítások kicsit kaotikusan működnek (pl. a szaturáció és a luminancia egymást is állítja). Emiatt elég sokat kellett oda-vissza lépkedni az RGBMY csatornák jellemzői közt, de kisakkozható a jó beállítás. Az RGB trackinget pontosan be lehet állítani, a gamma azonban nem finomhangolható, ki kellett választani a legközelebbi jó gyári beállítást. Az apró hibák és korlátok ellenére relatív rövid idő alatt jó eredményt sikerült elérni:
Az RGB tracking szinte tökéletes. Az alsó tartomány is pontos, csupán a spektrofotométer 1 footlambert fényesség alatt már nem pontos, ezért húz lefelé a vörös csatorna. A színgamutot sikerült szinte tökéletesen a Rec. 709-re behúzni, méghozzá úgy, hogy a 100%-os pontok fényessége is megfelelő lett. A köztes szaturációk pedig, ahogy illik, szépen a helyükre kerültek. A gamma felső része kicsit „csálé” maradt, de sokkal jobb, mint a kiindulási állapot
Kontraszt, képminőség
A HW20 teszt óta elég sok idő eltelt már, de szerencsére néhány héttel a HW30 teszt előtt éppen egy házimozit kellett beállítanom, ahol HW20-al vetítenek. Így a HW30-hoz friss élmény alapján tudtam hasonlítgatni. A mérések alapján egyértelmű, de szemmel is látható volt, hogy az új modell kontrasztja és képi dinamikája (ANSI kontrasztja) határozottan jobb lett. Ez mindenképp fontos előrelépés, hiszen az első SXRD házimozi modellek nagyon gyengék voltak egyidejű kontraszt megjelenítésben az akkori DLP projektorok mellett. Az azonos árkategóriában kapható DLP-k egyidejű kontraszt előnye a HW30-al szemben azonban már nem olyan nagy.
A HW30 natív kontrasztja kalibrált állapotban, és kb. közepes zoomállásnál 5500-8600:1 között van. Azért e két végső érték, mert az íriszt manuálisan is tudjuk állítani. Teljesen zárt írisszel kapjuk meg a 8600:1-et, de itt már meglehetősen kevés a fényerő. A dinamikus íriszvezérlést érdemes bekapcsolni, mert a HW30 íriszvezérlése továbbra is rendkívül jó. Ekkor az on/off kontraszt kalibrált állapot mellett 35000:1-re növekszik, amivel már az egészen sötét filmjelenetekkel is nagyon szépen helytáll.
Kiemelném, hogy a vetítő homogenitása egészen jó. Az olcsóbb SXRD modellekkel voltak korábban bajok, miszerint a sarkok és/vagy a kép szélei elszíneződtek, de a HW30 majdnem olyan szép szürke homogenitást mutatott, mint a néhány évvel ezelőtti jóval drágább SXRD modellek.
Filmjelenetekkel a képi világ hasonló, mint a HW20-é volt. A HW20-at is egészen pontosan be lehetett állítani, és bár valamivel gyengébb volt a kontraszt, hasonló színvilágot nyújt, mint a HW30. Természetesen a jobb kontraszt sokat dob, főleg a sötét jeleneteken. De ha jól megépített szobába kerül a projektor, akkor a jobb egyidejű kontraszt miatt a világosabb jelenetek dinamikája is jobb lesz a HW30-assal. A színek pontossága mindkét modellen jó, a HW30 azonban a filmes tesztekkel kicsit jobb.
Továbbra is megmaradt az érzés, hogy a pontos kalibráció ellenére sajátságos színvilága van a projektornak. Nem hozza a felsőbb kategóriás DLP-k színvilágát, de ebben az ársávban a konkurens projektorok is hasonlóak. Ami fontos, hogy nem lehet komolyabb tévedéseket találni a HW30 képén. Megnéztem vele néhány filmet, és az árához mérten kifejezetten tetszett az összkép. Ezzel a kontraszttal már a jobb DLP projektorokat is könnyedén lenyomja, és képi dinamika is hozzávetőleg ott van, mint amit az olcsóbb DLP projektorok tudnak.
Az igazi kérdés, hogyan viszonyul az árban mellérakható modellekhez. Nehéz itt ítélkezni, hiszen ebben az ársávban nagyon hasonló teljesítményű projektorokat találunk. A JVC X30 és az Epson TW9000 hasonló szinten van, mint a HW30. A Panasonic AT5000 kicsit gyengébb, a színek pontatlanságai miatt. A DLP projektorok jelenleg ebben az ársávban kicsit le vannak maradva a gyengébb natív kontraszt miatt. A lényeg mindenesetre az, hogy a Sony pont jól pozícionálta a HW30-ast. Az ársávban megtalálható sláger modellekhez képest jól helytállt.
3D megjelenítés
A Sony első 3D-s SXRD projektora, a VW90ES kicsit gyengén szerepelt a 3D tesztekkel. Leginkább a crosstalk és a kis fényerő volt a gond. A HW30-tól ennél jobb teljesítményt nem vártam, így meglepetés volt, hogy a crosstalk és a fényerő megtartás is kicsit jobb, mint a VW90-é. A szemüveges mérések alapján magas szemüveg fényerő módban kb. 7x-es fényveszteséggel lehet számolni. Ez nálam kb. 4 footlambert fényerőt adott vászonról mérve. Ez kevés, de picit több fény megmaradt, mint a VW90 esetében. A crosstalk továbbra is határozottan látható, és bár nem volt mód direktben összehasonlítani, valamivel jobb, mint amire a VW90 esetében emlékszem.
Gyári beállításon a sharpen rettenetesen fel volt tolva 3D módban. Ezen kívül a 3D mélység is eléggé „ütősre” van belőve. A mozifilmekkel a kiemelt 3D mélység néhol még jól is nézett ki, de az IMAX demó filmekkel – ahol eleve direkt túlzó mélységgel kerülnek a filmek a lemezre – majd’ kiesett a szemem egy két jeleneten. Szerencsére a mélységérzet menüből állítható.
A vetítő színvilága 3D-ben elfogadható. Ebben a módban max. fényerő üzemben dolgozik a projektor, nem igazán van értelme a helyes színhőmérséklet és gamma beállításának. A gamma meglehetősen alacsony, ami világosabb képet eredményez, de érdemes is így hagyni, mert 2,2-re állítva kevés lehet a kép világossága már egy közepesebb méretű vásznon is.
Szemüvegen keresztül mérve kicsit összevisszaság mutatkozik a gammában és a szürkeskála is zöldeskék. A színek ennek megfelelően el is tolódnak ebbe az irányba. Mindemellett relatíve normális marad a kép 3D-ben, nincsenek kiégő csúcsfények, és színtartományok
3D-ben a motion enhancer alapból be van kapcsolva, és szép folyamatos képet csinál. Ha nem tetszik, hogy folyik a kép, nyugodtan ki lehet kapcsolni, mert a 24 Hz-es ütemet szépen, akadásmentesen tartja a projektor. A világosabb jeleneteken sajnos látni, hogy kicsit villog a kép, azaz valószínűleg 96 Hz-en történik a 24 Hz-es 3D megjelenítése.
Kiemelném a szemüvegek minőségét, ami kifejezetten jó volt. Semmi zúgás, normális kényelmes viselet, és külsőre is jól néztek ki a Sony szemüvegek. A fejet mozgatva látszott, hogy kicsit az LCD réteg torzít a képen, de ez más szemüvegekkel is előfordult már.
A Blu-ray 3D megjelenítés mellett a side-by-side és a top-bottom megjelenítés is tökéletesen működött, viszont ezekben a módokban a motion enhancert nem tudjuk bekapcsolni.
Videofeldolgozás, egyebek
A Sony házimozi projektorok videoprocesszorai évek óta korrektül szerepelnek a teszteken, a HW30 is hozta az elvárt szintet. Analóg jellel nem is nagyon tudtam hibára rávenni. A film módok felismerése jól ment, és videó módban is korrektül dolgozik. Az utóbbi időben a videó mód tesztben több hangsúlyt kapnak a 1080i felbontású sportjelenetek. Sportjeleneteken a gyors mozgásokhoz nagyon kell a jó delinterlacer. A HW30 nagyon szép remegésmentes, folyamatos képet csinál. Azonban a nagyon gyors vízszintes mozgásoknál a színinformációk néha egészen jól láthatóan fésűsödnek. Ez focival és Forma1-gyel volt leginkább feltűnő, ahol a vízszintes mozgás szinte állandóan jelen van. Ezt a hibát nem tudtam semmilyen módon kiküszöbölni. Nem annyira látványos probléma, de manapság még jóval gyengébb projektorokon sem szoktam látni ilyen jellegű deinterlace-elési hibát.
Fontos és kiemelendő pozitívum a vetítő kis zaja. Low módban elképesztően halk ez a projektor. Mellette állva is alig lehet hallani valamit egy csöndes szobában.
Összegzés
Ha rövidre akartam volna fogni a tesztet, annyit is írhattam volna, hogy az új modell olyan, mint egy HW20-as, jobb kontraszttal, picit jobb színekkel és 3D megjelenítéssel. Nincs óriási előrelépés az elődhöz képest, de a plusz kontraszt filmvetítéshez jól jön. Jól kalibrálható, kellemes képi világú, jó ár/teljesítmény arányú moziprojektor lett az új modell. Vannak hibái, de kiugró gyengesége nincsen. 3D megjelenítése nem kiemelkedő, de körülbelül hozza azt a szintet, amit a többi nem-DLP projektor 3D-ben tud ezen az áron. Leginkább azoknak ajánlom, akik normális színvilágú, könnyen elhelyezhető, halk projektort keresnek jó kontraszttal 2D filmek vetítésére. Kifejezetten 3D-re vannak ennél jobban sikerült és olcsóbb DLP projektorok, de ott a 2D megjelenítés gyengébb.
A HW30 hazai forgalmazója: LSK Hungária Kft., www.lsk.hu
Fogyasztói ár: 887.000 Ft
Értékelés
Pozitívumok
- Korrektül megépített jó minőségű vetítő, elfogadható áron
- Jó objektív nagy zoommal és kétirányú objektív-eltolással
- Jó natív kontraszt
- Jó dinamikus íriszprogramozás, nagy on/off kontraszt
- Jó kalibrálhatóság
- Jó videofeldolgozás
- Halk működés még magas fényerejű lámpa módban is
- Kalibrálás után korrekt videokép jó felbontással
- Jó teljesítmény-ár arány
- Előrelépés az elődhöz képest, főleg kontrasztban
- 3D megjelenítés
- Az árban benne van két darab 3D szemüveg, és a hozzájuk tartozó jeladó is
Negatívumok
- Nincs Rec. 709 (HDTV) közeli gyári beállítás, ezért ha ragaszkodunk a referenciához kalibrált képhez, műszeres beállításra lehet szükség
- A kép kicsit lágy, nem olyan éles és harsány, mint egy jó DLP vetítőé. Az viszont ízlés kérdése, hogy hátrány-e….
- A konvergencia a megszokottnál gyengébb volt ezen a modellen, de ez lehet egyedi probléma, mivel a konvergencia általában készülékenként változó
- A 3D szellemképesedés még elfogadható, de ebben határozottan gyengébb mint a 3D DLP projektorok
Kontraszt és fényerő mérések
Maximális fényerő és kontraszt (Dynamic mód, auto írisz bekapcsolva, high lamp üzemmód)
Fényerő: 1200 lumen
On/off kontraszt: 56300:1
Kalibrált fényerő és kontraszt (Custom mód, auto írisz bekapcsolva, low lamp üzemmód)
Fényerő: 540 lumen
Kalibrált on/off kontraszt: 35100:1
Kalibrált natív on/off kontraszt: 5400:1 - 8250:1 (a manuális írisz beállításától függő)
Egyidejű kontraszt (Custom mód, auto írisz bekapcsolva, low lamp üzemmód)
50% 480:1
25% 850:1
15% 1180:1
5% 2110:1
2% 3250:1
0,2% 4580:1
Főbb gyári adatok
Technológia: LCoS
Fényerő: 1300 ANSI lumen
Kontraszt: 70000:1
Felbontás: WSXGA (1920×1080)
Felbontás max.: WSXGA (1920×1080)
Izzó élettartama: 2000 óra
Izzó garancia: 6 hónap vagy 1000 üzemóra
Tömeg: 10 kg
Garancia: 3 év, Prime Support!
Zajszint: 22 dB
Méret: 40,7 x 17,9 x 46,4 cm
Képformátum: 16:9
Zoom: 1,6:1
balagee