Sony VPL-FHZ65 lézerprojektor
2015. május
A Sony 2012-ben mutatta be 3LCD-s lézer-foszfor projektorának alaptípusát, a VPL-FHZ55-öst (4000 lumen fényerővel). Azután kihozta az eddigi csúcsmodellt, a VPL-FHZ700L-t a maga 7000 lumenével. Most pedig megjelent két „köztes” típus, a 6000 lumenes VPL-FHZ65, és az 5000 lumenes VPL-FHZ60.
Közülük az FHZ65-öst volt alkalmam megismerni egy hazai bemutató rendezvényen, a prezentáció után pedig néhány órán át közelebbről is tanulmányozhattam a gépet, és néhány mérést is sikerült elvégezni rajta.
A bevezetőből következik, hogy részletes, „igazi” tesztet egyelőre nem volt módomban elvégezni (a projektort más országokban is be kellett mutatni), de néhány hónapon belül erre is lehetőség lesz. Így az itt olvasható információk jórésze a Sony képviselőjének, Nikolaos Alexiadisnek prezentációján alapul (bár maga a vetítés is az FHZ65-tel történt), de a menürendszerrel később sikerült közelebbről megismerkedni, és néhány jellemzőt meg is tudtam mérni. A teljes teszteléshez azonban amúgy sem lett volna megfelelő a helyszín, így pl. a kontrasztot a fényiszonyok miatt egyáltalán nem volt értelme megmérni, és a többi mért érték is csupán tájékoztató jellegűnek tekintendő. Annál is inkább, mert egy „demo” készülék volt a vizsgálat tárgya, és egészen biztos, hogy a kereskedelembe kerülő végső változat még finomodni fog.
Ahhoz minden esetre elegendő információ birtokába jutottam, hogy a korábbi FHZ55-ös modellel összehasonlítva felmérhető legyen az előrelépés a technológia fejlesztésében.
A Sony 3LCD lézer-foszfor technológiája
Mint egy másik írásban már részleteztük, több éve komoly igyekezet tapasztalható a hagyományos nagynyomású higanylámpa kiváltására valamilyen hosszabb élettartamú és inkább környezetbarát fényforrással. Az út az elmúlt években a LED-en és a hibrid megoldásokon keresztül a lézer fényforrás felé vezetett. Ennek kétféle megoldása van: a lézer-foszfor kombináció és a három alapszínű lézer (RGB) alkalmazása. Ezeket kombinálni lehet az LCD vagy a DLP technológiával. A Sony – a 3LCD és az SXRD technológia elkötelezettjeként – a világon elsőként fejlesztette ki a 3LCD lézer-foszfor projektor már említett VPL-FHZ55-ös alaptípusát. Azóta is a Sony az egyedüli cég a projektorok piacán, amely 3LCD lézerprojektorokat kínál. Ismétlésképpen mutassuk meg a működési elvet szemléltető ábrát, amely a későbbi modellekre is változatlanul érvényes, noha a konkrét megoldások részletei különbözhetnek:
A 3LCD lézer-foszfor projektor működési elve. A kék lézerfény és az általa gerjesztett sárga foszfor fénye – mivel ezek komplementer színűek – eredőben fehér fényt adnak. Ennek a felbontása a három alapszínre a továbbiakban ugyanúgy történik, mint a hagyományos lámpás 3LCD projektorokban
A technológia további sajátossága (ez minden BrightEra LCD panelre vonatkozik, a fényforrástól függetlenül), hogy az LCD cellákban alul-felül alkalmazott illesztő (alignment) réteg – amely alapállapotban a LCD molekulák irányát meghatározza – a korábbiaktól eltérően szervetlen, és nem szerves anyagból készül. Ez a réteg másképpen állítja be az LCD molekulákat, aminek következtében a teljes UV fényösszetevőt átereszti a cella. Ennek a ténynek a panel élettartamára van nagyon kedvező hatása: 20.000 órára nő, kb. éppen annyira, amennyit a lézerfényforrás élettartamára általában megadnak.
Az ún. hibrid rendszerű projektorokban, ahol a fényforrás a LED-ek mellett szintén tartalmaz kék lézert, az élettartam szintén magas, azonban az ilyen projektorok fényerőben alatta maradnak a Sony újabb lézerprojektorai teljesítményének, és a jelek szerint a (részben) LED-es technológia nem is teszi lehetővé nagyobb fényteljesítmények elérését. Emellett a színek megjelenítésében közismert a 3-chipes (így a 3LCD) technológiák előnye pl. az 1-chipes – ennélfogva kényszerűen szekvenciális színmegjelenítést használó – projektorokkal szemben, már ami a fényerőt illeti.
A Sony lézerprojektorai a fényforrás természetéből adódóan bármilyen pozícióban használhatók az élettartam változása nélkül, azaz az optikai tengely körül elforgatott helyzetben, és az optikai tengelyre merőleges irány körül elforgatott helyzetben is, egészen 360 fokig bármilyen szögben.
Az FHZ lézerprojektorokat bármilyen szögben elforgatott pozícióban használhatjuk
Szintén a lézertechnológia sajátossága, hogy gyors be- és kikapcsolás lehetséges, továbbá nincs bemelegedési és visszahűtési idő, ellentétben a lámpás projektorokkal. A fényerő 6 másodperccel a bekapcsolás után azonnal eléri a maximális értékét (kezdőkép), a 9. másodpercben pedig indulhat a hasznos tartalom vetítése. Kikapcsolás után 1 másodpercen belül visszakapcsolható a készülék.
A lézerprojektor nem igényel bemelegedést és visszahűtést
Az FHZ65 fő jellemzői
A 6000 lumenes FHZ65-öst a Sony a korábbi FHZ55 (4000 lumen) és a tavaly kihozott FHZ700L (7000 lumen közé pozícionálta, akárcsak a „kistestvér” FHZ60-ast a maga 5000 lumenével. A Sony összes lézerprojektorának natív felbontása WUXGA (1920 x 1200), ami 16:10-es képformátumot jelent, de természetesen a klasszikus Full HD megjelenítésére is képes, függőlegesen kevesebb pixelt felhasználva.
A 3 LCD panel a bevált 0,76”-es BrightEra típusú.
Az FHZ65 (és FHZ60) külleme azonban eléggé megváltozott az eddigi installációs típusokhoz képest, ahol, a lámpás típusokon is, a csatlakozófelület a készülék elején volt. Ezen most a Sony változtatott, a csatlakozókat egy ajtó mögött, a projektor oldalán helyezte el, feltehetően figyelembe véve a felhasználók javaslatait.
A rendelkezésre álló csatlakozók: HDMI, DVI-D, VGA, HDBaseT (videó, audió, LAN és vezérlés), kompozit videó (BNC), audió (jack) bemenetek, DVI-D (monitor), VGA (monitor), audió (jack) kimenetek, RS232 vezérlőport, vezetékes távvezérlő csatlakozója (jack), LAN port, USB(A) és USB(B) csatlakozók.
A projektor zoomja 1,6x-es, és az élességhez és a lens shifthez hasonlóan, motorosan állítható. Az objektívmozgatás függőlegesen max. +60%, vízszintesen max. ±32%. A vetítési arány az alapobjektívvel 1:39 – 2,23:1. A négy opcionális cserélhető objektív között van egy fix short throw (0,65:1), egy zoomos short throw (0,85-1:1), és két zoomos teleobjektív (2,34 – 3,19:1 és 3,18 – 4,84:1).
Funkciók, szolgáltatások, menürendszer, mérés
Az FHZ65 képjavító funkciói, egyéb szolgáltatásai közül megemlítünk néhány fontosabbat. A Reality Creation funkcióval, illetve az ennek megfelelő algoritmussal a Sony célja, hogy a konkrét bemeneti jelet, illetve az ennek megfelelő képtartalmat minden irányban elemezve, és alkalmazva a sok év alatt összegyűlt, hasonló mintázatokat magába foglaló képtartalmak analízisével készült algoritmust, a pixelek egyenkénti leképezésével létrehozza a lehető legjobb képet. Vagyis egy „tapasztalati alapon” működő algoritmus kitölti a réseket, és javítja az élességet (Nip and Tuck).
A Contrast Enhancer funkció elemzi a bármely időpontban a képen látható kontrasztot. A nagy kontrasztarány hatásos számérték, de legalább ilyen fontos a finom árnyalatok és részletek reprodukálása is. Ezt a feladatot látja el ez a funkció.
A cserélhető objektíveket már említettük (ez is a szolgáltatások közé sorolható), Továbbá a HDBaseT protokoll is szóba került már a csatlakozók bemutatásakor. A HDBaseT rendkívüli módon leegyszerűsíti a video-, audio- és vezérlőjelek továbbítását, továbbá a hálózati összeköttetést max. 100 m távolságig, egyetlen UTP kábelen keresztül. A megoldás sikerét jelzi, hogy a projektorgyártók szinte azonnal felismerték a jelentőségét, és ma már minden komolyabb projektorba beépítik.
A további szolgáltatásokat még hosszan sorolhatnánk: Multi Screen, Image Split, Image Flip, Filter Cleaning, Blanking, Panel Alignment (konvergenciahiba-korrekció)…
Az FHZ65 menürendszere rengeteg hasznos opciót, szinte megszámlálhatatlan beállítást kínál, amelyek között nem szeretnénk elveszni, ezért leginkább a képi módokat, a fényforrás beállításait, és az ún. „Expert Settings” almenüt állítottunk érdeklődésünk előterébe.
A négy választható képi mód a Dynamic, a Standard, a Presentation és a Multi Screen. A Dynamic és a Standard preseteket nagyjából sikerült megmérni, erre később visszatérünk.
A lézerfényforrás a lámpás projektoroknál nem megvalósítható, újszerű fényerő-beállítási lehetőségeket kínál. A Light Output Mode pontban (amely a Light Settings menü része) négyféle beállítás található: High, Standard, Extended és Custom. Az első kettő szerepe nyilvánvaló, de ha a Constant Brightness funkciót bekapcsoljuk (ez is a Light Settings-ben van), akkor a fényerőt a projektor adott értéken limitálja. Extended módban a képtartalomhoz igazodik a fényerő, Custom módban pedig tetszés szerinti értékre állíthatjuk, minden mástól függetlenül. Ha maximális fényerőre van tehát szükségünk, akkor a Custom menüpontban kell a 100%-ot beállítanunk. Persze a tényleges fényerő ezek után a kiválasztott képi módtól függ. A legnagyobb érték (az általában megszokottól eltérően) nem a Bright, hanem a Presentation üzemmódban mérhető. A vizsgált demo készüléknél a gyorsmérés eredménye kb. 5200 lumen volt.
A menürendszerben megtalálható ECO ezúttal nem a „Normal” ellentéte, mint a lámpás projektornál, hanem egy külön menüpont, ahol automatikus energiatakarékos opciókat lehet választani. Például azt, hogy bemeneti jel hiányában, vagy huzamosabb ideig vetített statikus kép esetén a fényforrás kikapcsoljon, illetve a készenléti fogyasztást is lehet Standard vagy Low állásba kapcsolni.
Az Expert Setting ennél a modellnél teljes CMS (színmenedzselő) rendszert tartalmaz, emellett a színhőmérséklet (RGB együttfutás) beállítására is standard lehetőséget ad, egyrészt adott értékek kiválasztásával pl. 6500 K), másrészt a kétpontos szürkeskála kezelőszervekkel (Bias és Gain szabályozók mindhárom alapszínre). A gamma is állítható ebben az almenüben, plusz egyéb beállítások lehetségesek (pl. a szín- és világosság-egyeztetés az Edge Blendinghez, ha két projektorral vetítünk széles képet).
A színhőmérséklet és RGB együttfutás beállítására szolgáló szabályzók
A rendelkezésre álló rövid idő alatt beállított RGB együttfutás és színhőmérséklet Standard módban. A középső tartományban csaknem tökéletesnek mondható a beállítás, felül kicsit kevés a vörös, alul pedig a zöldből van több a kelleténél
A színmenedzselő rendszer a valamelyik preset módban mért alapszínpontok helyének és a hozzájuk tartozó fénysűrűségértékek optimális beállítására kell, hogy segítséget nyújtson, de idő hiányában erre már nem volt módom. Bright és Standard üzemmódban a színpontok helyét megmértem a referenciapontokhoz képest, és ezek így összehasonlíthatók az előd FHZ55 gyári beállításával (lásd a következő szakaszt).
Az FHZ65 és az FHZ55 összehasonlítása
Azért, hogy valamelyes képünk legyen a Sony 3LCD lézer-foszfor technológiájának fejlődéséről, megpróbálom összefoglalni az FHZ65-ös és a három éve megjelent első típus, az FHZ55-ös közötti különbségeket. Ehhez jó alapot szolgáltatott az FHZ55 oldalunkon megjelent tesztje.
A külsődleges eltérések talán kevésbé lényegesek, de azt újra megemlítem, hogy a praktikum jegyében a csatlakozókat a Sony – az előzőleg az installációs projektorainál sok éven át használt megoldással ellentétben – nem a készülék elején, hanem az oldalán helyezte el, így a küllem eléggé megváltozott.
A gyártó állítása szerint az új modellekben a megvilágító egységet és az optikai egységet is továbbfejlesztették, újratervezték – ezt elfogadjuk, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, hiszen a projektort nem volt módunkban szétszedni.
A fényerő növekedése nyilvánvaló: az FHZ65-ös 2000 lumennel, az FHZ60-as 1000 lumennel nagyobb fényteljesítményű az FHZ55-nél. Elég jelentős eltérés az is az új modellek javára, hogy mennyezeti installáció esetén nem kézzel kell az élességet és a zoomot állítani, hanem ez a távvezérlővel (motorosan) lehetséges, sőt az objektívmozgatás (lens shift) is motoros. Az FHZ65/60-as projektorok objektívje cserélhető, négyféle opcionális objektív kapható hozzájuk, sőt kiegészítő adapterrel egyéb objektívek is használhatók.
A csatlakozók számában és fajtájában is van némi változás: az új modelleken elmaradt az 5BNC-s analóg bemenet, és az S-Video bemenet is, viszont az FHZ65 kapott egy DVI kimenetet monitor digitális csatlakoztatásához, és – ami még sokkal fontosabb – felkerült a gépre a HDBaseT RJ-45-ös csatlakozója. Ezt sokan hiányolták az FHZ55 megjelenésekor. Kevésbé jelentős, de az újabb modellen USB(A) és USB(B) is található – ez utóbbi feltehetően szervizcélokra.
Ami a gyári beállításokat és a kalibrálhatóságot illeti, az FHZ55-ösben némileg zavaró volt a zöld alapszín sárga felé tolódása, és ezen csak nagyon kevéssé lehetett változtatni, mivel ennek a típusnak nincs teljes színmenedzselő rendszere (CMS). Az FHZ65-be ezt már beépítették, de ettől függetlenül a zöld színezete gyárilag is helyes, ámbár a telítettsége nagyobb a kelleténél, de ezt még mindig könnyebb helyrehozni. A vörös alapszín mindkét típusnál kissé a narancs felé tolódott. Standard üzemmódban a két projektor színtartományát a következő ábrán hasonlíthatjuk össze:
A bal oldali ábra az FHZ55 színgamutját mutatja a „kvázi-kalibrálás” után (lásd korábbi tesztünket), a jobb oldali kép pedig az új modell, az FHZ65 színtartománya gyári Standard beállításban. Látható, hogy az első esetben a zöld alapszín sárgás színezete nem volt eltüntethető, míg az új típusnál a színezet rendben van, csupán a telítettséget kell csökkenteni
Összegzés
A Sony ütemesen halad az idáig csak általa alkalmazott 3LCD lézer-foszfor projektorok fejlesztésében: ebben látja a jövőt, továbbá az egyelőre csak tervekben létező RGB lézertechnológiában, amelyet moziprojektorokban fog hasznosítani. Ugyanakkor a cég szerint is van még néhány év kifutási ideje a lámpás készülékeknek, amelyeket a Sony továbbra is a piacon tart. A most bemutatott FHZ65/FHZ60 típusoknak is elkészül a lámpás „testvére” (VPL-FH65/FH60), megjelenésük még ebben az évben várható.
Az általunk látott és – bár rövid időre – közelebbről is megvizsgálható VPL-FHZ65-ös sokféle szempontból észrevehetően magasabb szinten van „első fecske” elődjénél, a VPL-FHZ55-ösnél (lásd az előző szakaszt).
A megcélzott felhasználási területek (egyetemek, nagy auditóriumok, nagyvállalatok tárgyalótermei, konferenciatermek, múzeumok, digitális signage alkalmazások) deklaráltan nem foglalják magukba a mozi/házimozi felhasználást, így ilyen szempontból nem vizsgáltuk a projektort.
A vizsgált projektor nagy felbontású (WUXGA) képet hibátlan élességgel és rajzolattal vetít, az alapobjektíven kívül négy opcionális objektív rendelhető hozzá. Zoomja, élessége és objektívmozgatása motorosan állítható. Olyan extra funkciói vannak, mint az Edge Blending, Warping és Multi Screen, továbbá képjavító algoritmusok és teljes CMS rendszer található benne. Árban ugyan (mint a többi Sony lézerprojektor is) fölötte van a hasonló felbontású és fényerejű lámpás installációs projektoroknak, cserébe viszont 20.000 óra fényforrás-élettartamot, alacsony fenntartási költségeket nyújt, és olyan előnyöket, mint a tetszőlegesen elforgatott pozícióból való vetítés, és a fényerősség takarékos szabályozásának új megoldásai.
Az FHZ65/FHZ60 projektorok várhatóan egy-két hónap múlva lesznek Magyarországon elérhetők, az árukról még nincs információnk.
Értékelés
Ami tetszett
- Kiváló natív felbontás
- Teljes CMS rendszer
- Nem igényel karbantartást
- Integrált HDBaseT
- Motoros fókusz, zoom és lens shift
- Sokféle takarékos üzemmód
- Minimális fenntartási költségek
Ami kevésbé tetszett
- Pontatlan gyári színbeállítások
Főbb gyári adatok
Technológia: 3LCD, lézer-foszfor fényforrás
LCD panel: 0,76”-es BrightEra
Optikai zoom: 1,6x
Lens shift: max. +60% függőlegesen, ±32% vízszintesen
Fókusz, zoom és lens shift állítása: motoros
Trapézkorrekció: ±30 fok
Fényerő: 6000 lumen
Natív felbontás: 1920 x 1200 pixel
Opcionális cserélhető objektívek: 4 típus
Méretek: 460 x 169 x 515 mm
Nagy Á.