Optoma HD141X
2015. január
Az otthoni használatra szánt projektorok világában a legutóbbi időben eltolódás figyelhető meg a csak házimozi céljára használt készülékektől a „mindenes” (tv-nézésre, játékra, és emellett mozizásra is alkalmas) típusok irányába, különösen a belépő kategóriában, mivel ezek a projektorok komoly versenytársai lehetnek a síkpaneles televízióknak. Egy ilyen, „home entertainment” (otthoni szórakoztatásra szánt) jelzővel illethető készüléket vizsgáltunk meg közelebbről.
A kizárólag házimozira specializálódott projektorhasználók tejes joggal ragaszkodnak a teljesen (vagy majdnem teljesen) sötét környezethez. Ennek egyik ismérve, hogy a projektoron kívül semmilyen, a vásznat megvilágító járulékos fényforrás nincs a környezetben – ez ugyanis drasztikusan csökkenti a projektor saját „full on/full off” kontrasztjával elérhető kontrasztot a vásznon. A másik követelmény az önmagában lehető legsötétebb környezet (falak, bútorok, egyéb tárgyak), mert ugyan ez nem befolyásolja az említett full on/full off kontrasztot, ámde nagyon is hat az ún. egyidejű kontrasztra, illetve ennek speciális esetére, az ANSI kontrasztra. Az önmagában világos környezet ugyanis egy jó ANSI kontrasztú vetítő képének dinamikáját befolyásolja nagyon kedvezőtlenül a vásznon.
Ahhoz tehát, hogy meglegyen az igazi „mozi-feeling”, a fentiekkel kapcsolatban nem lehet (vagy csak nagyon kis mértékben lehet) kompromisszumot kötni. Előny viszont, hogy a szokásos képméretek mellett (2-2,5 m szélesség) bőven elegendő 6-800 lumen fényerő, sőt nem is kívánatos, hogy ennél nagyobb legyen. Természetesen itt nem az adatlapokon feltüntetett maximális fényerőről beszélünk, hanem egy jól beállított projektor „kalibrált” fényerejéről.
Túllépve a fenti eszmefuttatáson, a projektorgyártók már egy ideje igyekeznek olyan készülékeket piacra hozni, amelyek a szokásos családi környezetben nehezen megvalósítható teljes sötétséget eleve nem követelik meg, habár nem is teljesítik a szigorú házimozi elvárásokat, de ennek fejében „univerzálisan” használhatók pl. tv-műsorok vagy akár internetes videók nézésére, továbbá PC-s vagy konzolos játékokhoz. Emellett persze filmek is nézhetők, csak éppen a képminőséget tekintve meg kell alkudnunk. Az ilyen „mindenes” projektorok egyik fő jellemzője a nagy fényerő, amely bizonyos mértékig képes leküzdeni (vagy inkább csak csökkenteni) a környezeti fények hatását. A másik fontos törekvés a színek menedzselhetősége azért, hogy legalább adott korlátok között a színhűség is biztosítható legyen.
A „mindenes” projektorokra széles körű igény van a nagyvilágban, hiszen a nagy méretű kép nagyon nagy előny, és a családtagok más-más célra használhatják az éppen felmerülő szórakozási szükségleteik kielégítésére. Tudatában kell lennünk azonban a fent vázolt korlátoknak, amelyek a vetítés természetéből fakadnak. Az mindenképpen kedvező helyzet, ha a fényviszonyokat kézben tudjuk tartani, magyarán a projektoron kívüli fényforrásokat valamennyire vissza tudjuk fogni, le tudjuk árnyékolni stb.
A HD141X fő jellemzői
A HD141X sok tekintetben hasonló a nemrégiben megjelent új Optoma házimozi- (HD26), illetve game-projektorokhoz (GT1080). Láthatóan ugyanannak az alaptípusnak a variációiról van szó, nagyon hasonló küllemmel (fekete vagy fehér változatban), más fókusztávolsággal és vetítési aránnyal (a GT1080 nagylátószögű fix objektívvel van felszerelve, ez a némileg magasabb árban is megmutatkozik), illetve kisebb eltérésekkel az egyéb adatokban. Mindezek a DLP projektorok Full HD felbontásúak, viszonylag nagy fényerejűek, megtalálható bennük a Dynamic Black kontrasztszabályozás és a CMS (színmenedzsment) rendszer stb.
Tesztünk tárgya a 3000 ANSI lumenes HD141X csak fényerőben némileg kevesebb, mint a HD26-os (a különbség elhanyagolható: 200 lumen), egyéb adataiban az adatlap szerint szinte hajszálra megegyezik a HD26-ossal. A vetítési arány 1,48-1,62:1, azaz átlagosnak mondható. Ha nem akarjuk a szoba közepére tenni, inkább mennyezeti elhelyezés javasolható. Az 1,1x-es optikai zoom némi elhelyezési rugalmasságot nyújt, de a mozgástér nem túl nagy. Az elhelyezésnél vegyük számításba a 66%-os offsetet is, a projektort a képmagasság 16%-val lejjebb (alsó vetítésnél) vagy ugyanennyivel feljebb (mennyezeti vetítésnél) kell rögzíteni. A megadott számok a kép alsó (felső) szélének és az objektív tengelyének távolságát jelentik. A beépített hangszóró 10 W teljesítményű, hangrendszer hiányában elegendő (és elfogadható minőségű) hangerőt ad. A készülék súlya a teljesítményéhez és a működési zajhoz mérve valószínűtlenül kicsi: mindössze kb. 2,5 kg.
Az Optoma új projektorcsaládjában, így a HD141X-ben is hosszú élettartamú lámpa található, a gyártó Eco üzemmódban 6500 órát ad meg. Ez nem jelentéktelen szempont a fenntartási költségeket illetően.
Ami a csatlakozókat illeti, ismét a HD26-ra és a GT1080-ra hivatkozhatunk. A projektor oldalán 2 db HDMI bemenet (az egyik MHL-kompatibilis), egy audio (jack) kimenet, egy VESA 3D FR szinkronjel-kimenet, egy USB(B) szervizport és egy 12 V-os triggerkimenet található. Úgy tűnik, hogy a projektorok ezen osztálya lassan megszabadul az analóg bemenetektől, hiszen az analóg jelforrások lassan „kikopnak” a használatból.
A vizsgált projektor menürendszere szintén nagyon hasonló a család többi tagjáéhoz, ugyanazokból a gyári beállításokból – Vivid, Bright, Reference, Cinema, Game, User – válogathatunk, az RGB együttfutás (színhőmérséklet) hasonlóképpen egy ponton állítható az elvárható kettő helyett (a szürkeskála alján és tetején), a CMS (színmenedzsment) rendszer pedig korlátozott hatékonysággal szabályozható. A távvezérlő kézre álló és jól használható, de a bemenetválasztó gombok számából látszik, hogy többféle típus egyen-távvezérlője. Ez sem nem előny, sem nem hátrány, csupán költséghatékony megoldás a gyártó számára
Használat
Nagy fejtörést nem okoz, hogy milyen bemenetről tápláljuk a projektort, hiszen „csak” két HDMI bemenetünk van, amelyek egyike az MHL-kompatibilis okoseszközeink képének tükrözésére alkalmas. Ha Blu-ray/média-lejátszóról vagy HTPC-ről, netán set-top-boxról hajtjuk meg, akkor az „MHL nélküli” HDMI bemenet is megteszi. A projektor képes a forrás színkódolásának automatikus kiválasztására – YCbCr, stúdió RGB (16-235) vagy PC RGB (0-255) –, de a menüben kézzel is beállíthatjuk az éppen használt színteret. Ha a forrás is állítható, érdemes kipróbálni, hogy melyik beállítással kapjuk a legjobb eredményt. A videoforrások kódolási szabványa azonban a 16-235, ezt nem árt szem előtt tartani. A választott referencia-színtér, amelyhez a kalibrációt próbáltuk elvégezni, a szabványos Rec. 709-es HDTV szabvány, illetve sRGB szabvány.
A projektor fényereje „papíron” 3000 ANSI lumen, nekem Bright üzemmódban 2450 lument sikerül kifacsarni belőle – azért ez sem kevés. Igaz azonban az is, hogy ez az üzemmód szokás szerint csak akkor javallott, ha mindenképpen szükségünk van a nagy fényerőre, ugyanis sem a színhőmérséklet, sem az RGB együttfutás, sem a színvilág nem mondható kielégítőnek. A HD141X mentségére legyen mondva, hogy ebben a kategóriában (sőt az ennél magasabb kategóriákban is) a Bright üzemmód mindig nagyjából ugyanezt nyújtja, feltehetően a fehér hollónál is ritkább a kivétel, legalábbis én még sohasem találkoztam ilyennel. Bright módban a mért on/off kontraszt 1460:1 volt, a gamma 1,82.
Maradjunk tehát a többi üzemmódnál: ha a környezet viszonylag világos, és pl. valamilyen tv-műsort nézünk, a Vivid a jó választás a maga kb. 1390 lumenével. Első hallásra ez nem sok, de egy 2-2,5 m széles vásznon szép világos képet ad. A gyári színhőmérséklet kicsit alacsonyabb a kívánatosnál (kb. 6000 K), a kontraszt 1130:1, a gamma szintén alacsony, 1,68, de ez nem annyira zavaró, mert világos környezetben szubjektíve ez a gamma még „elmegy”.
A Cinema és a Reference mód színvilága csaknem azonos, a színhőmérséklet mindkét módban 6000 K alatt van, a fényerő csaknem egyforma (968, illetve 947 lumen). A gamma jobban megközelíti az elvárt értékeket, Cinema módban 2,15, Reference módban 2,13. A továbbiakban én a Cinema módot használtam, egyszerűen azért, mert ebben a módban lehetett a Dynamic Black szabályozást aktiválni. Ez a funkció a lámpa fényerejének automatikus szabályozását jelenti a mindenkori képtartalomnak megfelelően. Célja a „dinamikus kontraszt” növelése: a sötét jelenetek sötétebbek, a világosak világosabbak lesznek. Valójába szükségmegoldás, de ha kellően finoman működik, akkor szubjektíve valóban jobb kontrasztot érzékelünk. Cinema módban a mérések 2580:1-es dinamikus kontrasztot mutattak, amivel már elég jól együtt lehet élni. Van azonban egy apró bökkenő: a Dynamic Black ennél a modellnél, és már a GT1080-nál is vibráláshoz vezet, legalábbis a mérőábrákon ez eléggé észrevehető. Valódi képtartalom vetítésekor is jelentkezik, úgyhogy az érzékenyebb szeműeknek inkább a Dynamic Black mellőzését javasoljuk. Egyébként a gamma is össze-vissza ugrál bekapcsolt Dynamic Black mellett.
A Cinema mód gyári beállításban mért értékeit az alábbi ábrán szemléltetjük:
Gyári Cinema módban az RGB együttfutás önmagában jó lenne, ha a vörös nem lenne túlsúlyban a kékhez és a zöldhöz képest, így azonban a színhőmérséklet túl alacsony. A gamma a helyén van, megközelíti a 2,2 referenciaértéket (átlagosan 2,15).
A színinger-diagramon látszik, hogy az elsődleges alapszínek, különösen a zöld színezete eltér a referenciától (a sárga felé tolódott), de a pontatlanság a másodlagos színekre is igaz. A luminancia-értékek is eléggé eltérnek a kívánatostól, kivéve a vöröset és a bíbort.
A lehetséges kalibrációhoz megmaradtunk a Cinema módnál, ebből próbáltunk meg eljutni némileg optimálisabb beállításhoz. Eszközeink: a színhőmérséklet és a gamma állíthatósága pontosan nem meghatározott lépésekben, emellett a CMS rendszer, ahol az RGB együttfutást sajnos csak egy ponton lehet állítani, továbbá a hat alapszín három-három paramétere (színezet, telítettség, luminancia) elvileg egymástól függetlenül állítható. Nos, a függetlenség követelménye nem teljesül, a színezetet sajnos csak a színtelítettség jelentős csökkenése árán lehet a helyes irányokba beállítani.
Magyarán, ha a helyes színezetet tekintjük elsődlegesnek (nem biztos, hogy ez vezet a legjobb eredményre), akkor az alapszínek „tisztasága” szenved csorbát, azaz túl nagy lesz a fehértartalmuk – ez egyenértékű a kis telítettséggel. Az eredmények itt láthatók:
Minden igyekezetünk ellenére a kalibráció kisebb színtartományra vezetett a gyári beállításhoz képest. Igaz, az alapszíneket jobban irányba sikerült hozni, a színhőmérséklet és a szürkeskála is jobb lett. A gamma a skála felső végén 1,7-ig csökkent, viszont lényeges javulás látható a luminancia értékeiben – noha az ideálistól jórészt távol vannak.
A procedúra után levonható az a következtetés, hogy az órákig tartó izzadságos kalibráció nem hozta meg a várt eredményt, vagyis nem igazán érdemes bajlódni vele. A gyári beállítás színhőmérsékletét kissé hidegebbre véve, szubjektíve elfogadható moziképet vetíthetünk a gyári Cinema módot használva. Ugyanez érvényes a Reference és a Game módra, ha nem támasztunk extra követelményeket a projektorral szemben.
Összegzés
A HD141X-re úgy kell tekintenünk, mint egy kivételesen kedvező árú belépő mindenes Full HD projektorra. Nem is olyan régen még elképzelhetetlen volt, hogy 600 USD alatti áron ilyen vetítő tulajdonosai lehessünk. Bár a forint jelenlegi gyengülése sokat ront a helyzeten, a HD141X még mindig javasolható, mint a legkedvezőbb árú „entertainment” projektor (jelenleg kb. 200.000 forintért már elérhető). A bemeneti késleltetés (input lag), ami játéknál fontos, kb. ugyanakkora, mint a GT1080 esetében, azaz kb. 32 ms, ami kb. két képkockának felel meg. A játékosok tudják, hogy ez elég jó érték.
Az Optoma mostanában egyre hosszabb élettartamú lámpákat épít be a vetítőibe (Eco módban 6000-6500 óra), ez erre a készülékre is igaz, és komoly előnynek mondható.
A megadott fényerőt ne vegyük készpénznek, a 3000 ANSI lumen túlzás, de így sem járunk rosszul a Cinema vagy Game módban 1000 lumen körüli értékkel, illetve Vivid módban a kb. 1400 lumennel. A kontrasztadatok is eltúlzottak, a specifikációban megadott 20000:1 arány még bekapcsolt Dynamic Black esetén is messze van a mérhető értéktől.
A szivárványozásra érzékenyeknek gondot okozhat a rainbow, mivel a színkerék csak 2x-es sebességű.
3D-ben kétféleképpen is használhatjuk a pojektort élvezhető fényerővel: a szokásos DLP Link szemüveggel, vagy RF aktív szemüveggel, amelyhez viszont egy szinkronjel-emittert kell csatlakoztatnunk a projektor megfelelő portjára. A 3D szellemkép mindkét esetben csekély, szinte észrevehetetlen (szemüvegfüggő), de az RF szemüveggel némileg jobb minőséget kapunk.
A készüléket az LSK Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Értékelés
Ami tetszett
Nagy fényerő (bizonyos üzemmódokban)
Hosszú lámpaélettartam
Bevallottan „mindenes” (nem speciálisan házimozi) felhasználás
Kis input lag játékokhoz
Jó 3D képességek
MHL-kompatibilis HDMI bemenet
Triggerkimenet
Nagyon kedvező ár
Ami kevésbé tetszett
Kis optikai zoom
Vibráló kép bekapcsolt Dynamic Black funkció mellett
Nehézkes kalibrálhatóság
Főbb gyári adatok
Natív felbontás: Full HD
Fényerő: 3000 ANSI lumen
Kontrasztarány: 20.000:1
Offset: 66%
Trapézkorrekció: ±40% függőleges
Vetítési arány: 1,48-1,62:1
Optikai zoom: 1,1x-es
Tömeg: 2,5 kg
Méretek: 315 x 102 x 224 mm
N. Á.