Acer K750
2012. október
2009 végén, amikor a Casio megjelent az első hibrid LED/lézer fényforrású projektorával, sokan felkapták fejüket a magas üzemóra és fényerő láttán. Akkoriban a Casio ársávjában található LED-es vetítők fényerőben még házimozi felhasználásra sem voltak igazán alkalmasak. Persze a Casio egy prezentációs projektort épített, amely nem igényelt moziminőséget. Azóta más gyártók is jelentkeztek hasonló fényforrással ellátott vetítővel, de az első 1080p DLP chipes modellt az Acer hozta ki 2012 közepén.
A korábban megjelent hibridek közül láttunk már párat, és nem igazán tartottuk érdemesnek őket egy komolyabb tesztre, kivéve az úttörő Casio XJ-A240-est. Arra, amire készültek, jók voltak. Nagy fényerő, sok üzemóra, de a képminőség erősen kompromisszumos volt, így a további LED/lézer vetítőknél nem sok értelmét láttuk egy házimozis tesztnek. Az új Acer esetében azonban változott a helyzet, mivel az igen hangzatos specifikáció és különösen a 1080p felbontás nagy érdeklődést váltottak ki a moziprojektorok után érdeklődőkből.
A tesztben alkalmazott kalibrálási eljárásról bővebben: Projektorok kalibrálása házimozihoz - alapszinten
A teszben alkalmazott fényerő- és kontrasztmérésekről bővebben: Kontraszt- és fényerőmérés tesztjeinkben
A LED/lézer meghajtásról
Miért is érdekes ez a fényforrás, amikor sima RGB LED forrással is vannak már nagyon jó projektorok. Igen, léteznek kiváló LED-es projektorok, de azok a modellek, amelyek megfelelő fényerővel rendelkeznek jó képminőség megtartása mellett, jelenleg nagyon sokba kerülnek. Az alsó kategóriában kapható kis méretű, hordozható LED projektorok között pedig alig akad elfogadható fényerejű és képminőségű modell (bár reméljük, nem lesz ez így sokáig).
Mint a Casio projektorról szóló korábbi cikkben már megírtuk, a lézer meghajtás lényege, hogy a zöld csatornát nem LED fényforrás szolgáltatja, hanem egy lézer gerjesztette foszfor felületből kinyert fény-nyaláb. Mivel a fehér fény alkotóelemeit nézve a legtöbb fényerőt a zöld adja, a zöld csatorna más technológiára váltásával sikerült megoldani, hogy egy olcsóbb LED modul és a foszfor egység segítségével magas fényerőt és hosszú élettartamot kapjunk, egy relatíve olcsó projektorban.
Az előnye a hagyományos higanylámpával szemben ugyanaz, mint a teljes RGB LED meghajtásé. A lámpa üzemórájának sokszorosa elérhető, valamint a ki/be kapcsolás szinte azonnali. Ezen kívül, ha elég gyors a LED és a DMD vezérlés, akkor sokkal kevesebb, vagy akár közel nulla szivárványhatással számolhatunk.
Tulajdonságok, külső
A marketing ennél a projektornál is szépen dolgozik, a vetítő dobozának oldalán csodálatos adatokat olvashatunk. 1080p felbontás, 1500 lumen, 100000:1 kontraszt (Dynamic Black vezérléssel), 20000 órás fényforrás, BrilliantColor színvezérlés, 29 decibeles működési zaj, alacsony fogyasztás, azonnali ki/be kapcsolás, ColorBoost és Colorsafe II technológia… a vásárló már készíti is a pénztárcát.
A dobozban a vetítőhöz mellékelnek egy hordtáskát, ami utal arra, hogy ez inkább egy mindenes projektor akar lenni, nem egy kifejezetten házimozi modell. A tartozékok teljesen alapszintűek. Kapunk pár kábelt, és egy nem túl stílusos távvezérlőt.
Maga a projektor sem egy komoly minőségi darab, de semmivel nem rosszabb, mint a belépő kategória olcsóbb DLP modelljei. Mérete nem nagy, ez kifejezetten jót tesz a hordozhatóságnak.
Installálás, objektív
A vetítő elhelyezése nem egy bonyolult feladat, a rendelkezésre álló zoomtartomány kicsi, és objektívmozgatás nincs. A vetítőt fejjel lefelé belógatva installáltam, különösebb probléma nélkül.
Annak ellenére, hogy nem túl nagy méretű a vetítő objektívje, meglepően normális rajzolatú és tisztaságú képpel fogadott az első bekapcsolás után. Az első tesztábrák, amelyeket az installáláshoz szoktam használni, a vártnál sokkal jobban néztek ki. A magas árcédulához mérten is egész jó, tiszta és dinamikus volt első ránézésre a kép. Az objektív pontos beállítása után azért látszott, hogy nem lehet annyira kiélesíteni a képpontokat, mint egy komoly felső kategóriás projektoron, de ezen az árszinten sokkal gyengébb rajzolatú objektívekkel is lehet találkozni. A színhiba is minimális volt, a teszt ezen pontján nagyon lelkes voltam, mondván, lehet, hogy mégis jó gép lesz ez mozizáshoz.
A képpontok nem élesíthetők ki teljesen, de az objektív meglepően tiszta és színhibamentes képet adott
Kalibrálás
Mielőtt a vetítő beállításának nekiláttam volna, jól átnéztem milyenek a gyári üzemmódok, egyáltalán honnan érdemes kiindulni, és a legjobb moziképet kihozni belőle.
A legnagyobb fényerejű módja sajnos rettenetesen zöld. Nem mint a lámpás projektorok natív módban, hanem még annál is zöldebb. Ezt azért fontos kiemelni, mert az ígért 1500 lumen szinte használhatatlan még prezentációs feladatokra is. Egy PowerPoint dokumentumot sem lehet úgy bemutatni, hogy a fehérben kétszeresen túl van lőve a zöld csatorna. Annyira sok a zöld, hogy a többi színt teljesen elnyomja.
Így néz ki a maximális fényerejű mód spektrumanalízise, és a fehérpont adatai:
A spektrális eloszlás natív fényforrás módban. A bal oldali kis ábrán látni, hogy zöld rendkívül túl van lőve, nagyon sokat vissza kell majd venni belőle, ami jelentősen csökkenteni fogja a fényerőt és a kontrasztot kalibrált állapotban
A nézhetőbbre beállított gyári üzemmódok között azért van olyan, amellyel már lehet valamit kezdeni. Legpontosabb a Dark Cinema mód, de a Standard mód is elfogadható, és ez inkább jó abban az esetben, ha magasabb fényerőre van szükségünk. Sajnos a fényerő minden nézhető módban jelentősen kevesebb, mint a gyári adat. A prezentációra már alkalmas beállítások közül egyiket sem bírtam 800 lumen fölé tornázni, még nagy fényerejű módban sem. Azaz magas környezeti fényben inkább csak kisebb vászonfelületekkel lesz használható.
Általános felhasználásra a Standard mód tűnt alkalmasnak, itt még mindig hideg a kép, de nem olyan rettenetes zöld, mint natív módban. A fényerő itt kb. 920 lumen, ha az eco módot kikapcsoljuk. A mérési adatok a következőek lettek:
A CIE diagramon látni, hogy a fehérpont egészen a cián közelébe tolódik. A 100% zöld és a cián alulszaturált. Ez a tartomány jön a foszfor forrásból. A vörös és a kék 100%-os pontok pedig túlszaturáltak. A gamma, bár pontatlan, de úgy-ahogy elmegy. Az RGB trackingen is látni, hogy a zöld és a kék csatorna túl magasan fut, azaz hideg a kép. Az RGBCMY pontok luminanciáján óriási kilengések mérhetők
A legjobb gyári mód mozizáshoz a Dark Cinema. A gyári beállítás így mutat:
Továbbra is pontatlan, igazából alig jobb, mint a Standard mód. A fehérpont itt is hideg, de legalább nem zöld, és a szürkeskála nem színeződik össze-vissza. Kiindulásnak ezt a beállítást választottam
A vetítőben nagy meglepetésre teljes értékű CMS van. Vagyis úgy néz ki, mintha az lenne, de sajnos inkább csak félig-meddig működik. Nem minden beállításra reagál, és az egyes beállítások egymást is befolyásolják. Sajnos ebben az árkategóriában nem egyedi eset, hogy a CMS gyengén van megvalósítva. Viszont még mindig sokkal jobb, mint ha nem lenne semmi. Így van mód valamelyest korrigálni a nagyobb hibákat.
Nem csupán az a gond, hogy a CMS össze-vissza dolgozik, de a színdekódoló rendszer is meglehetősen pontatlan. A végső beállításhoz egy csomó mindent félre kellett kalibrálni, hogy valamennyire helyre kerüljenek a dolgok.
A hosszas próbálkozás eredménye ez lett:
Az RGB trackinget egészen jóra sikerült belőni. A kéket nem nagyon akartam lejjebb venni, mert kezdett szétesni az egész egyensúly, és tovább csökkent volna a fényerő. Meghagytam kicsit hidegebbre. Így is közel van a 6500 K. A CIE ábrán látható, hogy a bíbort leszámítva a köztes szaturációk egészen jól a helyükre kerültek. A sárga és a vörös kifejezetten jó, ami pont a bőrszíneknek jót tesz. A 100% cián és zöld továbbra is messze van a kívánatostól, de legalább a köztes értékek egész normálisak lettek. A gamma és az RGBCMY luminancia is egészen jól helyre rakható
Képminőség, kontraszt és a problémák
A kiindulási állapothoz képest meglepően jóra sikerült beállítani a képet. Messze nem hibátlan, de mielőtt megkaptam a projektort, ennél sokkal gyengébb végeredményre számítottam. A filmek egész nézhető színvilágúak lettek rajta, sokkal nézhetőbb a kép, mint bármelyik gyári módban.
Sajnos a megfelelő fehérpont beállítása miatt a fényerő és a kontraszt jelentősen csökkent. A max. fényerő kalibrálás után 530 lumen, normál (nem ECO) módban. Ez azt jelenti, hogy az 1500 lumenes projektorunkból 530 lumennél többet nem kapunk, ha normálisan beállítjuk. Ez igazából nem is olyan nagy gond, mivel ekkora fényerővel már egész emberes méretű vásznat is be tudunk vetíteni, és elvileg a fényerő sem nagyon fog csökkenni az élettartam során. Kérdés, hogy ez mennyire igaz. A pletykák szerint a foszfor fényerejéből várható fényerőcsökkenés, nem is kevés. Mivel azonban zöldből így is rettenetesen sok van, akkor is tartható a jó fehéregyensúly, ha akár a felére esik a foszforból kapott fénymennyiség. Szóval, ha igazak a pletykák, akkor sokáig lehet egy normális fényerejű moziprojektorunk, csupán néha újra kell kalibrálni, amikor már nagyon elmászott a zöld fényereje.
Nagyobb gond azonban a kontraszt. Natív fényforrással hajtva 2700:1-et mértem, de kalibrálva ez már csak 1350:1. Ez még nem is lenne óriási gond, ha lenne a vetítőben egy normális dinamikus írisz rendszer. Azonban annak ellenére, hogy a specifikációk között ott van a Dynamic Black, az általam tesztelt modellben ez egyszerűen nem volt benne. (Se a menüben, se a kézikönyvben nem volt, csak a dobozon a felirat.) Így az 1350:1 kontraszttal kell beérnünk, ami már nem annyira jó adat. Főleg ha a specifikációban látható 100000:1-hez hasonlítjuk.
Mindemellett ha megnézzük a belépő kategória hagyományos DLP modelljeit, azok is csak 1500:1 körüli kontrasztot tudnak, vagyis ezekhez képest nincs nagyon lemaradva a K750.
Fontos pozitívum, hogy gyakorlatilag nulla szivárvány látható a képen. Ez a színkerékmentes megoldásnak köszönhető, de sajnos az a helyzet, hogy más problémákat kapunk helyette.
Először is az alsó fényességi tartományban dithering látható. A pontszórás kb. 20% fényességértékek alatt elég látványos:
A sötét árnyalatokon erős ditheting látható
A dithering mértéke igen erőteljes, ennyire durván más projektoron még nem is láttam. Talán a legelső 1x-2x színkerekes alap 800 x 600-as DLP projektorok voltak ilyenek. Szerencsénkre mozgó képekkel normál nézési távolságból a dithering annyira nagyon nem látható, köszönhetően a 1080p felbontásnak. A másik, hogy filmekkel ez nem lesz annyira zavaró, mert az eleve enyhén szemcsés filmekhez szokott szemet nem zavarja az ilyen típusú zaj.
Ezen felül a szivárvány helyett egy nagyon látványos hibát produkál a képalkotó rendszer. Mozgás közben erős színátmenet sávosodás látható.
Ez a jelenség legalább annyira zavaró tud lenni, mintha szivárványozna a projektor. Más megjelenítőknél is lehet néha tapasztalni ezt az elmozdulás közbeni sávosodást, de ilyen mértékben én semmilyen megjelenítőt nem láttam még sávosodni. Érdekes volt megfigyelni a hibát, mivel álló képeken gyakorlatilag nem látni semmit. De ha finom átmeneteket tartalmazó ábrákat gyorsan mozgattam, félelmetes mértékben tűntek el az árnyalatok. Annyira látványos a jelenség, hogy még egy olcsó digitális fényképezőgéppel is el lehetett kapni a hibát. Nehéz persze visszaadni egy fotóval, hogy mit látunk, de az alábbi két kép közelítőleg mutatja milyen lehetett.
A fenti fotó normális záridővel készült, ilyen a kép, ha nem mozog. Az alsó fotó rövid záridejű, itt látszik, hogy szétesnek az árnyalatok. Ilyesmit látunk, ha nagyon gyorsan mozgatjuk a szemünk előtt az ábrát
Természetesen a jelenséget nem csak tesztábrákkal próbálgattam, hanem filmekkel is. A fenti képhez képest sokkal kevésbé látható ez a hiba, de néha elég határozottan zavaró. Pont olyan ez is, mint a szivárvány. Tesztábrákon nagyon látni, filmeken csak néha. És ha zavar, akkor nagyon tud zavarni. Ez persze már egyéni ízlés kérdése.
Hibaként még a kép inhomogenitása említhető. Szürke tesztábrákkal látható, hogy a kép szélei elszíneződnek, főleg a jobb oldala volt más árnyalatú. Ennek mértéke nem olyan vészes, az általam látott a hibrid DLP projektorok mind sokkal rosszabbak voltak ebben. Viszont ilyen mértékű homogenitás-problémát az olcsó lámpás DLP projektoroknál sem nagyon lehet látni.
A fenti hibák ellenére összességében a képminőséggel elégedett voltam. Pontosabban az túlzás, hogy elégedett voltam, inkább a hibrid meghajtástól ennél sokkal kevesebbet vártam. A vetítő képi világának nagyon jót tesz, hogy az objektív ANSI kontrasztja kiváló (700:1-et mértem rajta, ami kiemelkedően jó adat), valamint szép tiszta képet rajzol. A színvilág kicsit összevissza, de nem sokkal rosszabb, mint a belépő kategória hasonló lámpás modelljei. A gond inkább az ár/teljesítmény aránnyal van, hiszen hasonló képminőséggel sokkal olcsóbban kapunk hagyományos DLP projektort (akár még Acert is).
Videofeldolgozás, egyebek
Analóg forrásból közepes jelfeldolgozást kapunk nem HD forrásokkal. Nincs komoly deinterlacer, videó módban nem szépek az élek, és a PAL 2:2 ütem felismerése nem megy. HD-vel HDMI bemeneten már sokkal jobb a helyzet, sporttal egész jól teljesített. Itt meg kell jegyeznem, hogy a mozgás közbeni színátmenet-sávosodás a gyors mozgásokat tartalmazó sport anyagokkal elég gyakran előjött.
A vetítő távvezérlője bár nem túl szép, de a kezelhetőséggel nem volt gond. A menürendszer azonban idegesítő. A logikai felépítés annyira nem vészes (bár van 1-2 jellemző rossz helyen), de rettenetesen zavaró volt, hogy nem lehet a beállításokat elmenteni. Gyakorlatilag egy darab USER módunk van, ami nem menthető. Bárhol bármelyik gyári módba belenyúlunk, azonnal felülírja az USER módot. Az ember nem figyel és pár óra állítgatás eltűnik örökre.
Összegzés
Számomra pozitív csalódás volt az Acer LED/hibrid megoldása. Az eddigi hibrid vetítőket látva sokkal gyengébb teljesítmény vártam ettől a projektortól egy kifejezetten házimozis teszten. Ennek ellenére kicsit „eltévedt” egy modell lett a K750. Prezentációs és mindenes vetítőnek nem az igazi, mert nagy fényerő mellett rettenetesen zöld a képe. A nézhető színhőmérsékletű képi módjai mellett pedig a fényerő már nem alkalmas beszűrődő fényben való vetítésre. Mozihoz a színek még úgy-ahogy belőhetők, de kicsit kevés a kontrasztja. Vannak kiemelhető erényei, például a nagy dinamikát adó objektív, és a szivárvány hiánya, de a bemutatott hibák lefelé húzzák az összképet. Ezzel a képminőséggel olcsóbban is találunk 1080p DLP projektort. Az egyetlen igazi előnye, hogy 20 ezer óra élettartamot várhatunk a fényforrástól. Ezt azonban ki is kell tudni használni, hogy megérje az extra ártöbbletet. A bruttó fogyasztói ára 580.000 Ft körül van, forgalmazója az Acer Hungary Kft.
Fényerő és kontraszt mérések
Max. fényerő: 1530 lumen
Max. natív on/off kontraszt: 2600:1
Kalibrálás utáni fényerő: 530 lumen
Kalibrálás utáni natív on/off kontraszt: 1350:1
Egyidejű kontraszt
50% (ANSI) 700:1
25% 820:1
15 % 900:1
5% 1030:1
2% 1190:1
0,2% 1280:1
Gyári adatok
Technológia: DLP
Fényforrás: LED/lézer hibrid
Fényerő: 1500/1200 ANSI lumen
Kontraszt: 100000:1
Felbontás: WSXGA (1920×1080)
Izzó élettartama: 20000 óra
Tömeg: 4 kg
Zajszint: 27/30 dB
Méret: 32,1 x 8,7 x 23,1 cm
Képformátum: 16:9
Zoom: 1,2:1
balagee