Egreat R6S Pro és Pioneer BDP-160
2014. december
Az itt olvasható írásunk teljes egészében „off topic”, hiszen nem projektorról szól, hanem két lejátszóról. Egyik sem mondható a klasszikus értelemben vett univerzális médialejátszónak, hiszen a Pioneer BDP-160-as készüléke egy médialejátszó funkciókkal és hálózati lehetőségekkel kibővített Blu-ray lejátszó, az Egreat R6S Pro készülékhez pedig ugyan mindenféle külső eszköz csatlakoztatható, éppen csak az optikai lemezeket nem tudja fogadni. Mégis úgy gondoltuk, hogy tesztjeink palettáját színesíti egy kis kitekintés a lejátszók világába.
Néhány évvel ezelőtt még általában a CD/DVD/BD jutott eszünkbe, amikor médialejátszásról esett szó. A múltbéli bakelit hanglemezek és mágnesszalagok nosztalgikus hatására a digitális korszak hajnalán sokáig az ezüstös korongokat képzeltük el, mint a multimédiás tartalmak hordozóit, de ez a szép jövőkép mára már szertefoszlott. Ugyanis az Internetről letölthető médiatartalmak óriási tömege miatt is egyre többen tárolják otthoni szórakoztató műsoraikat fájlok formájában HDD-n vagy szilárdtest memóriákban.
Ez azonban nem jelenti a korongok és azok lejátszóinak teljes kihalását, hiszen nagy tömegben vannak a piacon olcsó készülékek, egy-egy „turkálóban” pedig már néhányszáz forintért hozzájuthatunk DVD-khez. A 3D filmek is elsődlegesen a BD lemezeken érhetők el a legjobb minőségben, nemegyszer szinkronizált hanggal. A lemezjátszók gyártói lassan ugyan, de alkalmazkodtak a vásárlói igényekhez; készülékeiket egyre több formátumot támogató szoftver kodekekkel és hálózatos képességekkel látták el. Ennek ellenére még mindig csak igen kevés olyan lemezjátszó kapható, melyről elmondható a teljes körű hálózati- és média-kompatibilitás.
Ugyanakkor a lemezeket nem fogadó médialejátszók tömegesen lepték el a piacot. Áruk a 10 ezer forinttól a 100 ezret is meghaladó tartományban található. Jogosan merül fel a kérdés, mi indokolja ezt a nagy különbséget, és van-e olyan olcsó „hús” amelynek nem „híg a leve”. Tesztünk egyik tárgya erre a kérdésre ad választ. A másik pedig igyekszik megfelelni mindazon elvárásoknak, amelyek manapság egy korszerű lemezlejátszóval szemben megfogalmazhatók.
A következőkben részletesebben, felhasználói szemszögből ismertetjük a készülékek tulajdonságait, képességeit és a használatuk során szerzett tapasztalatainkat.
R6S Pro
(Gyártó: Shenzhen Egreat Technology Co.,Ltd. China)
Kisméretű univerzális hálózati médiaeszköz, amely külső adattárolón lévő videó-, fotó- és hangfájlok lejátszására alkalmas. Számos csatlakozási lehetőség, kettős operációs rendszer (saját vagy Android 2.2.1), 3D támogatás és beépített WiFi emelhető ki a jellemzői közül.
A konstrukció jellemzői
Processzor |
Realtek RTD1186DD, 750 MHz |
Memória |
512 MB DDR3 SDRAM, 512 MB NAND Flash |
Hálózat |
Ethernet 10/100 Mbps, beépített WiFi (IEEE 802.11n) |
Tápellátás |
AC-DC külső adapter |
Csatlakozási lehetőségek |
USB 2.0 (2 db) Host, USB 3.0 Host, eSATA, LAN, HDMI 1.4, optikai audio, kompozit video (RCA) analóg audiokimenet (2 db RCA) és a külső tápegység csatlakozó hüvelye |
Méretek |
134 x 102 x 32 mm |
Egyéb |
IR távvezérlő, előlapi alfanumerikus többfunkciós LED kijelző |
Szoftver-jellemzők
Op. rendszer |
Saját vagy Android 2.2.1 |
Támogatott formátumok |
Konténer és kódolás |
Video |
RM/RMVB, MPEG1/2/4 Elementary (M1V, M2V, M4V), MPEG1/2 PS (M2P, MPG), MPEG2 Transport Stream (TS, TP, TRP, M2T, M2TS, MTS), VOB, AVI, ASF, WMV, MKV, MOV (H.264), MP4, RMP4, IFO, DVD-ISO, BD-ISO (menüvel), MINI BD, BD-9, BD25, RBD, D5, D9, DVD, CD, FLV, SWF, 3GP, AVS, 3D Blu-ray lemezről vagy fájlból (ISO, .ts/.m2ts). |
Audio |
MPEG audio (MP1, MP2, MP3, MPA), WAV, OGG, APE, FLAC, MKA, WMA (WMA PRO). Audio dekóderek: MPEGⅠLayer 1/2/3(2-CH), MPEGⅡ1/2 (Multi-Channel), LPCM, ADPCM, FLAC, AAC, WAV, OGG, DTS digital+stereo, Dolby Digital, RA1/RA-cook/RA-Lossless. Kimenet (HDMI, SPDIF): feldolgozás nélkül (RAW) vagy PCM jelfolyam (LPCM) |
Kép |
JPEG, BMP, PNG, GIF, TIFF, jps (3D), mpo (3D) |
Felirat |
MicroDVD [.sub], SubRip [.srt], Sub Station Alpha [.ssa], Sami [.smi], idx+sub, PGS A betűk mérete, színe, a felirat pozíciója és az időszinkron állítható |
Fájlrendszer |
FAT32, NTFS, EXT3 |
Hálózati képességek |
Átviteli protokollok: SMB, NFS, DLNA UPnP Elérhető WEB tartalmak: YouTube, flickr, YAHOO! FINANCE, Video Podcast, Accu Weather, Picasa, RealPilot, Audio Podcast, Buddy Link, sina |
HDMI video felbontások |
HDMI Auto (a megjelenítő eszközhöz illeszkedő), NTSC, PAL, 480p, 576p, 720p 50 Hz, 720p 60 Hz, 1080i 50 Hz, 1080i 60 Hz, 1080p 50 Hz, 1080p 60 Hz, 1080p 24 Hz (külön kapcsolható) |
Üzembe helyezés, beállítási lehetőségek
A szükséges csatlakozások létrehozásánál tartsuk szem előtt, hogy a legjobb képminőséget a HDMI összeköttetés adja. Bekapcsolást követően a saját operációs rendszer betöltése viszonylag gyorsan, kb. 40 s alatt befejeződik. A megjelenő kezdőképernyőn 4 db nagyméretű ikon látható a távol-keleti stílusvilágnak megfelelő túlszínezett módon. Az ikonok megnevezése (a magyar nyelv beállítása után) rendre Alkalmazások, Android, Player, Beállítás. Az Alkalmazások a WEB-es appokat nyitja meg. A funkciók és tulajdonságok testreszabását a Beállítás menüben hajthatjuk végre, ugyanitt engedélyezhetjük az Android rendszer betöltését is. Az egyes menüpontok részletezése helyett kiragadtunk néhány képernyőképet a beállítási lehetőségek illusztrálására.
Az R6S Pro beállítási menüjének egyik almenüje
A működtetés tapasztalatai, értékelés
A beüzemelés során természetesen feltétlenül szükségesek alapfokú informatikai ismeretek, és jártasság a számítógép használatában. Ezen kívül fontos a különféle fájlformátumok, videofelbontások és szekvenciák ismerete annak érdekében, hogy a kép és hang az elvárható maximális minőségben jelenjen meg az eszközre kapcsolt berendezéseken.
(A tesztkörnyezet: Pioneer PDP-508XD televízió, LG DM2350D 3D monitor, Yamaha HTR4065 házimozi erősítő, külső merevlemez, Asus SBW-06D2X-U külső BD/DVD/CD játszó, VLAN router.
Műsoranyag: 3D/2D BD/ISO, BD mkv, DVD/ISO, HD és SD filmfájlok
A lejátszó firmware verziója: 3.0.5.5)
Az Android operációs rendszer 2.2.1 verziója ma már elavultnak tekinthető. Habár a működés viszonylag gördülékeny, inkább csak kuriózumnak minősíthető.
A fenti firmware verzióhoz tartozó gyártói licensz nem engedi lejátszani külső optikai lemezmeghajtóról az eredeti BD és DVD lemezeket. A másolt, letöltött, szerkesztett vagy átkódolt, R vagy RW formátumban lemezre írt tartalmakat viszont támogatja. A fájlból lejátszás formátum-kompatibilitása kiváló. A feliratos 3D lejátszás külön pozitívuma az, hogy a felirat középen jelenik meg, erre a „trükkre” nem minden készülék képes. A fájlkezelő műveletek gyorsak, a Resume funkció ki/be kapcsolás után is működik, azaz ott folytathatjuk a lejátszást ahol korábban megszakítottuk. A távvezérlővel sok hasznos funkciót (pl. nagyítás, feliratkezelés) közvetlenül érhetünk el. Az i gomb megnyomása olyan hasznos média információkat jelenít meg, mint a video- és audioformátum, a kódolás, a fájlméret, a lejátszási idő.
A DLNA szerver funkció tapasztalatunk szerint nincs megfelelően implementálva, kétféle mobil eszközzel is kipróbáltuk, az egyikről csak a képeket, a másikról csak a zenét játszotta le. Ugyanakkor a másik tesztkészülékünk hibátlanul teljesítette ezt a feladatot.
A kezelhetőséget és a szolgáltatásokat összességében jóra-kiválóra értékeltük.
A képminőség területén az R6S Pro hozta az elvárhatót, a készülék nem rontott, de nem is tett hozzá semmit. A 3D tartalmak formátumtól függetlenül élvezhető minőségben jelentek meg a képernyőn. A 2D-3D konverzió csak jelentős kompromisszumokkal mondható használhatónak.
Összességében megállapítottuk, hogy a bevezetőben említett közmondás itt nem érvényesül. A 20-30 ezer forintos vételárért egy kiváló, jól kezelhető, 3D-t is támogató lejátszót kapunk.
Ami tetszett
- Kompakt méret, nagy teljesítmény, szolid ár
- Kiváló formátum-támogatás
- 3D képesség
- Gyors, jól kezelhető
Ami kevésbé tetszett
- A DLNA funkció hiányosságai
Pioneer BDP-160
A Pioneer BDP-160 előlapja, hátlapja és belseje, a burkolat eltávolítása után
Lemez- és médialejátszó eszköz, amely egy külső adattároló tartalmát USB-n vagy hálózaton keresztül képes lejátszani. Korszerű hálózati kommunikáció (DLNA-UPNP, WiFi Direct), 3D és SACD támogatás valamint beépített WiFi emelhető ki a jellemzői közül.
A konstrukció jellemzői
Processzor |
n.a. |
Memória |
n.a. |
Hálózat |
Ethernet 10/100 Mbps, beépített WiFi (IEEE 802.11n) |
Tápellátás |
100~240V AC, 50~60 Hz Készenlét: 0,3 W/7 W (quick start) |
Csatlakozási lehetőségek |
USB 2.0 (2 db) Host, LAN, HDMI 1.4, koaxiális digitális és analóg audio (2 db RCA) kimenet, valamint az erősáramú hálózati kábel csatlakozó hüvelye |
Méretek |
435 x 250 x 58 mm |
Egyéb |
IR távvezérlő, előlapi alfanumerikus többfunkciós kijelző |
Szoftver-jellemzők
Op. rendszer |
Saját belső |
Támogatott lemeztípusok |
BD-ROM, BD-R, BD-RE, DVD-ROM, DVD-R, DVD-RW, DVD+R, DVD+RW, Audio CD (CD, SACD), CD-ROM, CD-R, CD-RW |
Támogatott formátumok |
Lejátszhatók lemezről, USB-ről, hálózatról |
Video |
Konténerek: AVI, MKV, MP4, TS/M2TS, MOV, WMV, 3GP, FLV, RMVB Kódolások: Divx/Divx HD, Xvid, H.263, H.264, X.264, MPEG-4 AVC Megjegyzés: a kódoló profilok némileg korlátozottak |
Audio |
MP3 (48 kHz/320 bps), WMA (48 kHz/192 bps), AAC (96 kHz/192 bps) WAV (192 kHz, 16/24 bit), FLAC* (192 kHz, 16/24 bit) Megjegyzések: zárójelben a maximális értékek, *hálózatról nem játszható le. A többcsatornás audio tartalom változatlan formában vagy többcsatornás PCM jelfolyamként jelenhet meg a digitális kimeneteken (HDMI, SPDIF). |
Kép |
JPEG (4000x3000), MPO, PNG (2048x1024), GIF (2048x1024) |
Felirat |
.srt, .sub, .txt, .smi Megjegyzés: fájl-lejátszásnál nem állítható a betűméret, -pozíció, időszinkron |
Fájlrendszer |
FAT16, FAT32, NTFS |
Hálózati képességek |
Átviteli protokoll: DLNA UPnP Elérhető WEB tartalmak: YouTube, Picasa |
HDMI video- felbontások |
HDMI Auto (a megjelenítő eszközhöz illeszkedő), 480i 480p, 576i 576p, 720p, 1080i, 1080p, 1080p 24 Hz (külön kapcsolható) Megjegyzés: képfrekvencia 50 Hz |
Üzembe helyezés, beállítási lehetőségek
A legjobb képminőséget – mint általában – itt is a HDMI összeköttetés biztosítja. Bekapcsolás után mindössze 10 s kell ahhoz, hogy a kezdőképernyő megjelenjen, ami egy méretes Pioneer feliratot jelent a képernyő közepén. Alatta egy kisbetűs szöveg hívja fel a figyelmet a Direct WiFi használatának módjára. Ez hasznosnak bizonyul azokban az esetekben, amikor mobil eszközünkről gyorsan akarunk képeket, vagy videót megnézni anélkül, hogy a hálózati beállítások részleteiben elmerülnénk. Kezdetnek a Home Menu-t hívhatjuk elő a távvezérlővel, majd belépve az Elsődleges beállítás almenübe ellenőrizhetjük a gyári alapbeállításokat, vagy igényeink szerint megváltoztathatjuk azokat. A teljesség igénye nélkül, kiemelünk néhány fontos lehetőséget. Változtatni tudunk a kép megjelenésén (Standard, Élénk, Mozi, Egyéni). Ez utóbbinál pl. fényerőt, kontrasztot, telítettséget, élességet tudunk állítani. Ezen kívül még zajcsökkentést (feltehetően az ún. MPEG zajról van szó) is bekapcsolhatunk. Meg kell jegyeznünk, az előbb felsoroltakat célszerűbb a televízión beállítani.
A HDMI almenü különlegessége a színtér változtatás (RGB, YCbCr444, YCbCr422, teljes RGB), ami különösen hasznos lehet projektoros megjelenítőknél. Itt kapcsolhatjuk be az 1080P 24 Hz megjelenítést és engedélyezhetjük a 3D tartalom kiadását. A vezetékes és VLAN hálózat konfigurálására külön menüpont szolgál. A Lejátszás almenüben kapcsolhatjuk be a legutolsó megállítás helyzetének megjegyzését (Resume). Az Opciók almenüben többek között aktiválhatjuk a gyorsindítást, ami a készenléti helyzetből sokkal gyorsabban juttatja el készülékünket a lemez betöltéséig, de ennek a készenléti fogyasztás megnövekedése az ára. A szoftver frissítését is ebből a menüpontból kezdeményezhetjük. A menürendszer megjelenése rendkívül puritán, de talán pont ezért könnyen átlátható és kezelhető. A fő- és almenük szövegesen, három oszlopban jelennek meg egymás mellett a képernyőn.
A távvezérlő Media Galery gombjával megjeleníthetjük azokat a külső (hálózati) vagy belső (lemez, USB) műsorforrásokat, ahonnan képeket, zenét vagy videót akarunk lejátszani. A Hibrid Audio CD, SACD tartalmat külön gombbal tudjuk kiválasztani.
A működtetés tapasztalatai, értékelés
Az üzembe helyezésre és a teljes körű működtetésre vonatkozó feltételek itt is hasonlóak, mint az R6S Pro esetében.
(A tesztkörnyezet: Pioneer PDP-508XD televízió, LG DM2350D 3D monitor, Yamaha HTR4065 házimozi erősítő, külső merevlemez, VLAN router. Műsoranyag: 3D/2D BD, BD mkv, DVD, HD és SD filmfájlok.)
Lemezlejátszóként a BDP-160 szinte „mindenevő” volt; gyári vagy másolt, adat vagy más médiaformátum lejátszása gond nélkül történt. Gyári DVD-k esetén különösen tetszett a kiváló felméretezés (1080P) és az I/P konverzió. A lemezmű halkan és megbízhatóan tette a dolgát. Lejátszás külső adattárolóról szintén problémamentes volt, többféle formátummal kipróbálva egyedül az ISO-t nem támogatta. A kezelői műveletekre gyorsan reagál. A Resume funkcióval két problémánk is volt. Az egyik az, hogy ez csak gyári, műsoros lemezek lejátszásnál működik. A másik; ott is csak akkor, ha előzőleg túljutunk a bevezető részeken (előzetesek, reklámok). A Zoom egy hasznos funkció lehet akkor, amikor egy szélesvásznú filmet alsó és felső fekete csík nélkül akarunk élvezni. Természetesen ez a nagyítás az oldaltartalmak csonkításával szokott járni. Készülékünknél ez a funkció csak igen korlátozottan, csak műsoros DVD-nél működik. BD lemezeknél egyáltalán nem, fájlból történő lejátszásnál pedig csak a felbontási mérethatárokon belül hatásos.
A távvezérlővel sok hasznos funkció érhető el, de a gombok elrendezése, méretben és színben, funkciók szerinti elkülönítése nem megfelelő, ezért a kezelés az átlagosnál nagyobb figyelmet igényel. Kiválóan működik viszont a DLNA szerver és a WiFi Direct funkció. A mobil eszközök egyszerűen párosíthatók, gond nélkül működtethetők. Bennünket nem zavart, de egyeseknek gondot jelenthet a régebben szokásos analóg csatlakozók (SCART, RGB, S-VIDEO, Komponens video) hiánya.
A szolgáltatásokat és a kezelhetőséget „erős jó”-ra értékeltük.
A képminőség minden tartalomnál a forrás minőségének megfelelően kiváló volt, köszönhető a korszerű médiaprocesszornak (csak feltételezzük valamelyik újabb Sigma típus használatát). A lejátszás még a nagyobb bitsebességeknél is folyamatos volt.
Összességében elmondható, hogy egy sokoldalúan használható médialejátszóval ismerkedtünk meg, amelynek fő erőssége kétségtelenül a lemezlejátszás. Azoknak ajánljuk, akik nagy számban birtokolnak, gyakran használnak ezüstös korongokat, és a magasabb hangminőségű SACD lejátszás támogatása is fontos számukra. Emellett azonban pl. az Internetről letöltött, külső USB eszközön tárolt médiatartalmakat is le szeretnék játszani. A 40 ezer Ft közeli vételárat értékarányosnak minősítjük.
Ami tetszett
- Széles körű lemezkompatibilitás
- 3D támogatás
- Gyors működés
- DLNA, WiFi Direct
- Kiváló képminőség
Ami kevésbé tetszett
- „Resume” korlátozott működése
- Korlátozott hálózati protokoll (SMB szerver funkció hiánya)
- Zoom hiányosságai
- Feliratkezelés „fapados”
- Kevés webtartalom elérés
Végh Péter